Az új évben is vár a Lumina Park!

A Lumina Park látványossága

Ha az új évben is izgalmas és mesebeli programokat keresel, akkor semmiképpen ne hagyd ki a budapesti Lumina Park látványosságait. Nem tudod, hogy mi az? Akkor olvasd el a cikket és fedezd fel a fénypark mutatós elemeit és vegyél részt az egyedi és interaktív a játékokban!

Utazás a múltba

Budapest 2023-ban ünnepelte a fennállásának 150. évfordulóját. A Lumina Park egy felejthetetlen időutazásra invitál a főváros egyedülálló történelmében. Természetesen nem idézi fel a főváros történetének minden egyes pontját, de szemet gyönyörködtetően kiemeli a legfontosabb szakaszokat.

A séta a római korral, azaz az Aquincummal, a légiósokkal és a gladiátorokkal kezdődik. Nagy figyelmet összpontosít és megidézi a 19. századbeli, már egyesült Budapest hangulatát. Utazásra hív az automobil, a villamos és a földalatti segítségével, melyek mind fényárban úsznak. Majd megjelennek a főváros monumentális, ikonikus jelképei is, mint a Lánchíd a kőoroszlánokkal, valamint az Országház és számos további emlék, helyszín, illetve épület. Megismerhetjük a Lumina Parknak köszönhetően a fürdők egyre élénkülő világát, továbbá olyan neves korszakalkotó események kelnek életre, mint a világhírű Aranycsapat és a nagysikerű Pál utcai fiúk grundja. Ezenkívül felidézhetjük a Rubik kocka megalkotásának történetét, a mozi fergeteges berobbanását Budapestre. Az utazás végén pedig bepillantást nyerhetünk egy lehetséges jövőbe.

Lumina Park nyitvatartása és helyszíne

A Lumina Park, melyben neves történelmi alkotások és korszakalkotó események kelnek életre, 2023 október 19-től 2024 március 3-ig várja a látogatókat 16:30-tól egészen 21 óráig. A fénypark nem csak egy látványosság, hanem egy valódi élménypark, ahol a látogatók interaktív módon kapcsolódhatnak a fényeken és hangokon keresztül Magyarország és Budapest történetéhez.

Az ötletes installációk, mint például a fényorgonák, fényalagutak vagy a hangvezérelt fényeffektek, könnyedén szórakoztatják a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Margit-szigeten található Palatinus Strand területén. Megközelítése gyalogosan és busszal is lehetséges. Mivel kültéri helyszínről van szó, mindenképpen öltözz fel rendesen és nevezz be egy forró teára, puncsra vagy forralt borra, mellyel felmelegítheted magadat.

Utazz Budapestre és látogasd meg a Lumina Parkot, mely Budapest történelmét egy új és varázslatos szemszögből mutatja be! Lépj be a fények birodalmába! Ígérem, hogy nem bánod meg, ezt a látványosságot mindenkinek látnia kell! Én minden pillanatát élveztem.

Címkék: |

Keresés

További bejegyzések

Az 5G hálózat, a gyors és megbízható vezeték nélküli technológia

Az elmúlt időszakban a technológia rengeteget fejlődött, mely a mindennapi életünket nagyban megkönnyítette. A korábbi világ gyorsan háttérbe szorult és az 5G technológiának köszönhetően hatalmas áttörés történt a vezeték nélküli hálózatok terén, mely valójában megnyitotta az utat az új alkalmazások és szolgáltatások számára. Olvass tovább és ismerd meg közelebbről az

Hogyan legyen pihentetőbb a mindennapi alvás?

Az alvás nemcsak egy kötelező napi rutin, hanem egy erőforrás, mely nélkülözhetetlen a testendnek és lelkednek egyaránt. Kiváló lehetőséget nyújt a feltöltődésre és az életminőség javítására. Ha a pihentető alvás Neked is elkerüli az éjszakáidat, vagy ha az elalvás és a felkelés közötti órákat inkább kimerítőnek érzed, akkor itt az

A messze földön ismert szokás, a busójárás

Az új év mindig friss lehetőségeket és izgalmas kulturális eseményeket, fesztiválokat és koncerteket hoz magával, így 2024-ben is számos kulturális program kerül megrendezésre. S ahogy minden évben, idén is vár minket a mohácsi Busójárás február 8-13. között. Olvasd el cikkünket és ismerd meg a busójárás történelmi hátterét és hagyományát!

Címke felhő