Eljött az október és ezzel a mellrák elleni küzdelem hónapja

A mellrák elleni küzdelem rózsaszín szalagja

A nők körében az mellrák az egyik leggyakrabban diagnosztizált daganattípus, évente nagyjából 7-8 ezer új esetet állapítanak meg. Mint minden betegségnél, az emlőráknál is az a legjobb, ha minél hamarabb felismerik, pontosan ezért az emberek minden évben egy hónapot annak szentelnek, hogy felhívják a figyelmet az ellene való küzdelem fontosságára. Ennek jelképe egy rózsaszín szalag, melynek viselésével ki lehet fejezni a támogatásunkat a kezdeményezés mellett. Most mi is ezt tesszük!

Mi a mellrák kialakulásának oka és kik az érintett személyek?

Sajnos a mellrák kialakulásának pontos oka nem ismert, csak lehetséges befolyásolási tényezőkről tudunk. Ilyen lehet például az egészségtelen táplálkozás, a túlzott húsfogyasztás, a mozgásszegény életmód és a túlsúly, valamint a dohányzás vagy a túlzott alkoholfogyasztás, amik mindegyike növelheti a betegség kockázatát. Az emlőrák esetében a genetikai érintettség is igen nagy rizikóval járhat. Amennyiben az egyenesági rokonságban előfordult korábban ilyen típusú daganat, akkor nagyobb a betegség kialakulásának esélye. A 40 év feletti korosztály a legveszélyeztetettebb, de előfordulhat fiatalabb korban is.

Mik a mellrák lehetséges tünetei?

A betegség lehet egyoldali, de az elváltozás egyszerre is jelentkezhet mindkét oldalon. Többnyire fájdalommentes és csak a szűrővizsgálatoknak köszönhetően lehet felismerni. A következő tünetek jelzésértékűek lehetnek:

  • tapintható csomó a mellben vagy a hónaljban
  • túlzottan megduzzadt, piros vagy kemény mell
  • viszkető, kipirosodó, súlyosabb esetben befelé forduló, váladékozó emlőbimbó
  • az emlő rendellenes alakja

Amennyiben bármelyiket tapasztalja, minél hamarabb forduljon orvoshoz!

Mit tehetünk az emlőrák ellen?

Az egészséges étrend, a rendszeres testmozgás és az egészségtelen szokások (mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás) mellőzése csökkentheti a betegség kialakulásának kockázatát. Azonban, ami még ennél is fontosabb, hogy folyamatosan járjunk el szűrésekre és végezzünk rendszeres önvizsgálatot, mert ezek hozzájárulhatnak a daganatos betegség korai felismeréséhez, ezáltal pedig nagyobb az esély a gyógyulásra is.

Milyen egy mellrák szűrés?

Az emlőszűrés a panaszmentes nők számára egy fájdalommentes vizsgálat, mely nagyjából 20 percet vesz igénybe és minden alkalommal mindkét emlőt megvizsgálják. Legelőször tapintásos vizsgálat történik, majd egy rutinszerű, kétirányú felvételt készítenek el. Ezt tapasztalt szakorvosok végzik. Jelenleg a leghatékonyabb szűrési eljárás a mammográfiai vizsgálat és a tomoszintézis, mellyel akár a néhány miniméternyi elváltozás is kimutatható.

Ha mindent rendben talált a szakorvos, akkor további vizsgálat nem indokolt, de két év múlva ajánlott megismételni a vizsgálatot.

Ne feledje, a rendszeres önvizsgálat és emlőszűrés életet menthet!

Keresés

További bejegyzések

Élménybeszámoló a 96. Ünnepi Könyvhétről

Minden évben örömmel látogatok ki az Ünnepi Könyvhét rendezvényre, nemcsak azért, mert fantasztikus programok, akciók vannak, hanem azért is, mert ez egy olyan esemény, ahol sok-sok könyvmollyal találkozhatok. Boldog vagyok attól, amikor látom azt a rengeteg embert, aki kilátogat a rendezvénysorozatra, válogat a hatalmas választékban, nézelődik és beszélget. Szóval érkezem

96. Ünnepi Könyvhét: Ünnepeld idén is a könyvek szeretetét!

A magyar irodalom legnagyobb szabadtéri eseménye, a 96. Ünnepi Könyvhét idén június 12. és 15. között kerül megrendezésre Budapesten. Ezenkívül országszerte számos vidéki településen is lesznek majd programok, dedikálások és standok, így nem csak a főváros közelében élők örülhetnek. Minden évben számos könyvmoly látogat el erre a rendezvénysorozatra, te se

McKenzie torna: a hátfájás hatékony kezelése

A hátfájás az egyik leggyakoribb panasz napjaink modern társadalmában – legyen szó ülőmunkáról, fizikai megterhelésről vagy egyszerűen csak a mozgásszegény életmódról, a gerinc túlterhelése szinte elkerülhetetlen. A jó hír az, hogy létezik egy bizonyítottan hatékony módszer a fájdalom enyhítésére: ez a McKenzie torna.

Címke felhő