Közeledik a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Könyvfesztivál Budapesten

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál egy kulturális rendezvény, mely 1994 óta örvendezteti meg az olvasói közösséget Magyarországon és idén 28. alkalommal rendezik meg. Ez egy négynapos eseménysorozat, ami az idei évben 2023. szeptember 28. és október 1. között, a Millenáris B és D épületeiben, valamint az Európa Ponton kerül megtartásra. Ezenkívül több eseménnyel készülnek a Nemzeti Táncszínházban is.

28. Nemzetközi Könyvfesztivál kiállítói és vendégei

A térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma lévén a kilátogatók idén 140 kiállítóval és több mint 40 külföldi szerzővel találkozhatnak majd szeptember végén, valamint a szervezők a hagyományhoz híven, díszvendégként bemutatnak egy országot és egy neves írót is. Az országos viszonylatban tavaly Szlovákia, idén viszont Hollandia jelenik meg, azaz a díszvendég standon több híres holland író, költő és illusztrátor követi majd egymást. A 2023-as vendégíró pedig nem más lesz, mint a közismert sci-fi szerző, John Scalzi, akinek a könyvei az Agave Könyvek Kiadó gondozásában jelentek meg magyar fordításban. Pár példával élve: a Vének háborúja könyvsorozat vagy a hamarosan megjelenő Állati gonosz című könyv. Az író, a szokásokhoz híven, Budapest Főpolgármesterétől veszi majd át a Budapest Nagydíjat.

A 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál minden évben a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) rendezi meg. A programok között megtalálhatóak lesznek kerekasztal- és tematikus beszélgetések, felolvasások, továbbá díjátadók, irodalmi estek és dedikálások. A családosan kilátogató embereket pedig különböző érdekes és színes programok várják majd, hogy ne csak a felnőttek, de a gyermekek is élvezni tudják ezt a fantasztikus könyves eseményt.

Könyves termékekkel foglalkozó kisvállalkozások

A könyvbolondokat ugyanakkor nem csak a kiadók standjai várják, hiszen különböző könyves fandomokkal foglalkozó, kézműves kisvállalkozások is képviseltetik magukat a fesztiválon, melyek egyre népszerűbbek a könyvmolyok körében. Ilyen például a Boszi Gyertyaműhely és a Handmade by Julie V. Scott, melyek könyves és filmes témákban készítenek gyertyákat, könyvjelzőket, könyvtokokat, illetve ásványokat értékesítenek. Standjaiknál lesznek írói dedikálások is, hiszen ezek a kisvállalkozások esélyt adnak az elsőkönyves vagy kevésbé ismert szerzőknek a fesztiválon való megjelenésre, melyet a kiadóik nem biztosítanak számukra.

Részvétel és megközelíthetőség

S végül, de nem utolsósorban a fesztiválon való részvétel ingyenes. A helyszín pedig könnyen megközelíthető autóval, mivel van mélygarázs parkolási lehetőség, illetve különböző tömegközlekedési eszközökkel is, mint a 4-6-os villamos, távolsági autóbuszok vagy a 2-es metró. Ezenkívül a közelben megtalálható több étterem és a Mammut bevásárlóközpont is, így az ebéd miatt sem kell aggódnia senkinek.

Keresés

További bejegyzések

Csokit vagy csalunk, itt a Halloween!

Sokaknak furcsa lehet, de már Magyarországon is egyre jobban hódít a Halloween, mint „ünnep”. Legyen szó díszekről, különböző termékekről, játékokról, könyvekről és egyebekről, lassan nincs olyan bolt, ahol ne szerezhetnénk be halloweeni dolgokat. Azonban sokan nem is tudják, hogy mi a Halloween eredete és külföldön milyen hagyományai vannak. Te tudod?

Giorgio Armani: a márka, ami az eleganciát és luxust tükröz!

Világszerte számos márkával találkozhatunk, de a legnagyobbak között ott van a Giorgio Armani, melyet az exkluzivitás, kifinomultság és minőség jellemez. Az 1970-es évekre visszanyúló történettel rendelkező olasz divatház célja az volt, hogy ötvözze a klasszikus olasz stílust a modern divatirányzatokkal. Hírnevét a minimalista, mégis kifinomultan elegáns stílusának köszönheti, mely minden

A hajdiagnosztika, mint az egészséges és káprázatos haj kulcsa

A hajdiagnosztika egyre elterjedtebb lehetőséget, szolgáltatást nyújt azok számára, akik nemcsak egészséges hajkoronára vágynak, hanem a fejbőrük és hajhagymáik állapotáért is szeretnének tenni. Ez a vágyott állapot úgy érhető el legkönnyebben, ha figyelmet szentelünk a tudásra alapozott, megfelelő hajápolási rutin kialakítására és az ideális hajkezelések megtalálására.

Címke felhő